A CSOK meghozta a kívánt eredményeket

MTI // 2019.04.29
A CSOK hatalmas sikert aratott a magyar emberek körében. Már félmillió ember életét érinti a kormány által felkínált lehetőség.

"A CSOK beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és példa arra, hogy a gazdaságpolitikai és családtámogatási célokat jól lehet ötvözni, hiszen nemcsak az otthonteremtésben segít, de az építőipart és a gazdaságot is élénkíti a CSOK" - mondta Novák Katalin annak kapcsán, hogy átlépte a százezret a családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) támogatott családok száma.

Az államtitkár szerint a falusi CSOK újabb lendületet adhat a családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, hiszen felújításra is lehet majd fordítani az összeg egy részét.
"Néhány megye kiemelkedik, de összességében országosan meglehetősen arányos a CSOKigénylések megoszlása. Budapesten látni, hogy elsősorban az agglomerációban vették igénybe" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a CSOKon keresztül eddig 300 milliárd forint támogatást tudtak adni, és a kapcsolódó hitel révén további 150 milliárd forintot fordítottak otthonteremtésre. A jövő évre tervezett összeg 250 milliárd körül várható, de ez egy felülről nyitott keret, minden jogosult meg fogja kapni a CSOKot, aki igényli - hangsúlyozta az államtitkár.

A közelgő EP-választások kapcsán úgy vélte: a magyarok - és minden európai polgár - számára a saját és családjuk fizikai, egzisztenciális, lelki biztonsága a fontos. Ezért nem szabad a szőnyeg alá söpörni a migrációs fenyegetést sem.

Forrás: MTI

 

CSOK változások kezdetektől napjainkig »

CSOK ingatlant keres? Itt megtalálja »

 

Csokingatlanok.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó
Szocpol helyett CSOK
2015-ben indult útjára a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, amely az évek során jelentős változásokon esett át. Az új kiírás sokkal szélesebb körben biztosít lakásvásárlási lehetőséget a családoknak, mint eddig bármikor. A korábbi szocpolokat is figyelembe véve soha nem lehetett korábban ilyen nagy összegű otthonteremtési célú állami támogatáshoz jutni.
Ki pályázhat a CSOK-ra?
Az új szabályozás támogatja egyedülállók, mozaikcsaládok, együttélők és természetesen házaspárok lakáshoz jutását. Utóbbiak esetében három gyermek bevállalásával akár 10+15 milliós támogatás is elnyerhető új lakás vásárlásához. A CSOK természetesen használt lakások vásárlásához, illetve meglevő bővítéséhez, tetőtér-beépítéséhez is igényelhető.
Csokingatlanok.hu
Eladó ingatlanok, amelyek megfelelnek a 2016-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázati feltételeinek. A folyamatosan bővülő és egyszerűen kereshető adatbázisunkban kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő lakások és házak találhatók, az ország teljes területéről. Találja meg nálunk családja álmai otthonát!