8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra

MTI // 2019.10.17
Eddig csaknem 1500 kérelem érkezett a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), mintegy 8 milliárd forint értékben.

Közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Gyopáros Alpár elmondta: az augusztus végi adatok szerint a program júliusi indulása óta már mintegy 1500 a befogadott kérelmek száma, ezek támogatási igénye meghaladja a 7,8 milliárd forintot, és ebből 1,8 milliárdra már szerződést is kötöttek a pénzintézetek.

A kormánybiztos ismertetése szerint az igénylések 72 százaléka három- vagy többgyermekes, illetve harmadik gyermeket vállaló családoktól érkezik, akik vásárlásra és korszerűsítésre kérnek támogatást, átlagosan 9,4 millió forintot.

falusicsokHangsúlyozta: a Magyar falu program egyik legfontosabb alprogramja a falusi csok, amelyet a falusi fiatalok, családok lakhatási körülményeinek javítására és a gyermekvállalás ösztönzésére, támogatására hozott létre a kormány. Hozzátette: az eddigi adatok azt mutatják, hogy a kormány ezen célkitűzése beigazolódni látszik: valós igény van a falusi csokra.

A falusi csokot csaknem 2500 csökkenő népességű, illetve hátrányos helyzetű magyarországi település lakói, illetve a tanyákon élők vehetik igénybe: ház vagy lakás vásárlására és korszerűsítésére, bővítésére maximum 10 millió forintot, meglévő ingatlan felújítására pedig legfeljebb 5 millió forintot lehet igényelni - ismertette a feltételeket Gyopáros Alpár.

Forrás: MTI


További hírek a témakörben:

Még több olvasnivaló » 

Csokingatlanok.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó
Szocpol helyett CSOK
2015-ben indult útjára a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, amely az évek során jelentős változásokon esett át. Az új kiírás sokkal szélesebb körben biztosít lakásvásárlási lehetőséget a családoknak, mint eddig bármikor. A korábbi szocpolokat is figyelembe véve soha nem lehetett korábban ilyen nagy összegű otthonteremtési célú állami támogatáshoz jutni.
Ki pályázhat a CSOK-ra?
Az új szabályozás támogatja egyedülállók, mozaikcsaládok, együttélők és természetesen házaspárok lakáshoz jutását. Utóbbiak esetében három gyermek bevállalásával akár 10+15 milliós támogatás is elnyerhető új lakás vásárlásához. A CSOK természetesen használt lakások vásárlásához, illetve meglevő bővítéséhez, tetőtér-beépítéséhez is igényelhető.
Csokingatlanok.hu
Eladó ingatlanok, amelyek megfelelnek a 2016-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázati feltételeinek. A folyamatosan bővülő és egyszerűen kereshető adatbázisunkban kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő lakások és házak találhatók, az ország teljes területéről. Találja meg nálunk családja álmai otthonát!