Az ingatlanvásárlás egyik legfontosabb pontja: A szobák száma és az elrendezés

ingatlanok.hu // 2020.09.04
Egy ingatlan megvásárlásánál számos szempont számít, az ár, az állapot és az elhelyezkedés mellett az egyik legfontosabb a szobák száma és azok elrendezése.

Hány szobás is legyen a ház?

Amikor a húszas éveink elején elköltözünk otthonról első önálló lakásunkba - pláne, ha az egy albérlet -, akkor boldogok vagyunk mindössze egy hálószobával. Amikor azonban később sor kerül a saját ingatlanunk megvásárlására, akkor már nagyobbak az igényeink, kiváltképp, ha gyerekeket is szeretnénk.

Ha csak 1-2 gyermeket tervezünk elég lehet egy 2 hálószobával és egy nappalival rendelkező lakás is, három gyereknél azonban már minimum 3 szoba szükséges. Sokan azonban már két gyermek tervezésekor is 3 szobás lakást keresnek, hiszen bár kiskorukban még élvezik is közös szobát, később azonban mindenkinek szükséges a magánszféra. 

De mi is számít szobának?

Bizonyára már mindenki találkozott olyan hirdetéssel, ahol az szerepelt “4 szobás családi ház”, majd amikor megnéztük a képeket és a leírást kiderült, hogy a 4 szobásból az egyik a nappali, a másik pedig egy tároló helyiség, ami szobává alakítható - legalábbis a hirdető szerint. 

Egy tisztességes ingatlanhirdetés esetében azonban külön jelölik - a részletes leírásban és egy alaprajzzal is -, hogy, melyik helyiség hány négyzetméteres. Ilyenkor azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi számít szobának és mi félszobának. 

Ennek tekintetében azonban meg kell különböztetni az újépítésű és a használt lakásokat. A korábbi szabályozás alapján ugyanis a 6-8 m²-es helyiségeket félszobának, a 8 m² felettieket pedig szobának kell tekinteni. 

Az új szabályozás alapján épült ingatlanok esetében csak a 12 m²-nél nagyobb helyiségek tekinthetőek szobának.

Elegendő a szobák száma, de jó-e az elrendezés? 

Sajnos hiába találunk egy árban, állapotában és méretében is ideális ingatlant, könnyedén előfordulhat, hogy rendkívül rossz az lakás elrendezése, éppen ezért szokták a hirdetés szövegekben is kiemelni, hogy különnyíló szobákról van-e szó. 

Ugyanis hiába van három hálószoba a lakásban, ha a közlekedés csak a szobák körbejárásával oldható meg, ebben az esetben ugyanis ismét csak veszélybe kerül a magánszféra. 

Csokingatlanok.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó
Szocpol helyett CSOK
2015-ben indult útjára a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, amely az évek során jelentős változásokon esett át. Az új kiírás sokkal szélesebb körben biztosít lakásvásárlási lehetőséget a családoknak, mint eddig bármikor. A korábbi szocpolokat is figyelembe véve soha nem lehetett korábban ilyen nagy összegű otthonteremtési célú állami támogatáshoz jutni.
Ki pályázhat a CSOK-ra?
Az új szabályozás támogatja egyedülállók, mozaikcsaládok, együttélők és természetesen házaspárok lakáshoz jutását. Utóbbiak esetében három gyermek bevállalásával akár 10+15 milliós támogatás is elnyerhető új lakás vásárlásához. A CSOK természetesen használt lakások vásárlásához, illetve meglevő bővítéséhez, tetőtér-beépítéséhez is igényelhető.
Csokingatlanok.hu
Eladó ingatlanok, amelyek megfelelnek a 2016-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázati feltételeinek. A folyamatosan bővülő és egyszerűen kereshető adatbázisunkban kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő lakások és házak találhatók, az ország teljes területéről. Találja meg nálunk családja álmai otthonát!