Januártól illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant.

Novák Katalin azt mondta, hogy ez egy 50 millió forintos ingatlan esetében 2 millió forint megtakarítást jelent, a családok így az áfacsökkentéssel és az áfamentességgel együtt 15,5 millió forintot spórolhatnak meg.

Az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük - emelte ki. Hozzátette: mivel a csokot egyedülálló szülők is igényelhetik, a lehetőség rájuk is érvényes.

A miniszter arra a kérdésre, hogy mennyi forrást biztosít a kormány erre, azt felelte: a program felülről nyitott, annyi pénzt nyújtanak, amennyire igény lesz.

Novák Katalin az otthonfelújítási programot érintő kérdésekkel kapcsolatban elmondta: januártól a legalább egy gyermeket nevelő családok otthona felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig. A támogatás a gyermek 18 éves koráig biztosan igényelhető, de a gyermekek otthongondozási díjára jogosultak életkori határ nélkül is élhetnek a lehetőséggel – ismertette.

Hangsúlyozta: a programért a Magyar Államkincstár lesz a felelős, mert az képes nagy érdeklődés esetén is a tömeges igények kielégítésére.

A cél az, hogy a visszaigényléseket lehetőleg teljes egészében online lehessen intézni, és minél rövidebb idő alatt lehessen megvalósítani - fűzte hozzá.

A program a nagy népszerűség miatt munkahelyeket is teremthet, előreláthatóan várni kell majd a jó szakemberekre, de emiatt senki nem esik el a támogatásról - emelte ki a miniszter. Szintén kérdésre válaszolva tudatta: az otthonteremtési program egy elemmel még biztosan bővül.

Forrás: MTI