Még többen pályázhatnak falusi CSOK-ra

ingatlanok.hu // 2021.11.22
Újabb igénylői kör pályázhat a falusi CSOK támogatásaira, ugyanis a nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjesztik.

A nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjed a falusi CSOK, így további házvásárlók jelentkezhetnek a támogatásért - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House.

Az ingatlanközvetítő elsősorban azért számít újabb igénylésekre, mert az agglomerációba eső települések népszerűsége országszerte megugrott. A falusi CSOK az 5 ezer lakosnál kisebb helységek több mint 93 százalékában érhető el, ami az ingatlantranzakciók 10-15 százalékát érintheti - tették hozzá.

Bővül a falusi CSOK

Hol vannak ötezer lakosnál kisebb települések?

Budapesttől legalább 50 kilométerre lehet ilyen településeket találni, ami legalább 1 órás ingázást jelenthet naponta a Duna House szerint. Ennek ellenére - mint írták - a program végéig, 2022 júliusáig még legalább közel 55 milliárd forintnyi támogatás érkezik a kistelepülések ingatlanpiacára.

Úgy tűnik, megéri

A járványhelyzet miatt egyre többen hajlandók egyre távolabb költözni a nagyvárosoktól a 10-20 százalékos áremelkedés ellenére is - indokolták az előrejelzésüket.

A falusi CSOK 2022 júliusáig még biztosan igényelhető - közölte nemrég a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár hozzátette, hogy a támogatást mindenki megkapja, aki sikeres kérelmet nyújt be.

Ön is új ingatlanba szeretne költözni? Tudjon meg mindent a kedvező Zöld Hitel kölcsönről, és a 0%-os CSOK-ról is, hogy minél kevesebb befektetéssel minél értékesebb ingatlanhoz juthasson!

Forrás: MTI

Csokingatlanok.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó
Szocpol helyett CSOK
2015-ben indult útjára a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, amely az évek során jelentős változásokon esett át. Az új kiírás sokkal szélesebb körben biztosít lakásvásárlási lehetőséget a családoknak, mint eddig bármikor. A korábbi szocpolokat is figyelembe véve soha nem lehetett korábban ilyen nagy összegű otthonteremtési célú állami támogatáshoz jutni.
Ki pályázhat a CSOK-ra?
Az új szabályozás támogatja egyedülállók, mozaikcsaládok, együttélők és természetesen házaspárok lakáshoz jutását. Utóbbiak esetében három gyermek bevállalásával akár 10+15 milliós támogatás is elnyerhető új lakás vásárlásához. A CSOK természetesen használt lakások vásárlásához, illetve meglevő bővítéséhez, tetőtér-beépítéséhez is igényelhető.
Csokingatlanok.hu
Eladó ingatlanok, amelyek megfelelnek a 2016-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázati feltételeinek. A folyamatosan bővülő és egyszerűen kereshető adatbázisunkban kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő lakások és házak találhatók, az ország teljes területéről. Találja meg nálunk családja álmai otthonát!