Hamarosan elérhető lesz a falusi csok szabályzata

MTI // 2019.04.24
A falusi csok részletszabályai legkésőbb május elején elérhetőek lesznek. A program nyári indulásának ellenére, már nagy az érdeklődés.

Elmondta, a cél a lehető legszélesebb körben elérhetővé tenni a falusi családi otthonteremtési programot (csok), ugyanakkor kizárni a visszaéléseket. Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz - közölte a kormánybiztos.

A polgári kormány számára fontosak a vidéken élő emberek, ezért a Magyar falu program soha nem látott léptékű támogatásokat irányoz elő a kistelepülések számára - hangsúlyozta Gyopáros Alpár.

A kedvezményezetti kör alapját nem a települési jogállás, hanem a népességszám határozza meg, ezért a felső határ 5000 lakos. A települések 90 százaléka része a Magyar falu programnak, közel 2900 település. Ezek nagy részének csökken a népessége - jegyezte meg a kormánybiztos.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program a vidéki élet valamennyi területét érinti. Az alapkoncepciót tavaly ősszel fogadta el a kormány, majd decemberben hozott határozatot a vidéki úthálózat 50 milliárdos felújításáról, a helyi életminőséget javító, 18 célterületet magában foglaló, 75 milliárd forint értékű támogatási csomagról.

Forrás: MTI

 

CSOK változások kezdetektől napjainkig »

CSOK ingatlant keres? Itt megtalálja »

Csokingatlanok.hu
Kövessen minket:

Facebook gomb
MTI hírfelhasználó
Szocpol helyett CSOK
2015-ben indult útjára a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, amely az évek során jelentős változásokon esett át. Az új kiírás sokkal szélesebb körben biztosít lakásvásárlási lehetőséget a családoknak, mint eddig bármikor. A korábbi szocpolokat is figyelembe véve soha nem lehetett korábban ilyen nagy összegű otthonteremtési célú állami támogatáshoz jutni.
Ki pályázhat a CSOK-ra?
Az új szabályozás támogatja egyedülállók, mozaikcsaládok, együttélők és természetesen házaspárok lakáshoz jutását. Utóbbiak esetében három gyermek bevállalásával akár 10+15 milliós támogatás is elnyerhető új lakás vásárlásához. A CSOK természetesen használt lakások vásárlásához, illetve meglevő bővítéséhez, tetőtér-beépítéséhez is igényelhető.
Csokingatlanok.hu
Eladó ingatlanok, amelyek megfelelnek a 2016-os Családi Otthonteremtési Kedvezmény pályázati feltételeinek. A folyamatosan bővülő és egyszerűen kereshető adatbázisunkban kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő lakások és házak találhatók, az ország teljes területéről. Találja meg nálunk családja álmai otthonát!